Kill Yr Boyfriend!

21 notes

elefani:

Egy évre bevonták a jogosítványát annak a 38 éves magyar férfinak, aki 11 főt passzírozott be Audi A4-es gépkocsijába. A Daily Mail szerint Lakatos Zoltánt lakhelyén, Leicesterben kapcsolták le a rendőrök, akik hitetlenkedve bámulták az autóból szépen sorban előkászálódó gyermekek és felnőttek sorát. A 11 főből hat gyerek volt, és ami a legijesztőbb, Lakatos négyüket a csomagtartóba zárta be, vélhetően helytakatékosságból, hiszen a hátsó ülésen eleve három felnőtt és két gyerek ült.

Gyerekülés nem volt az autóban, és amikor a rendőrök felhívták a sofőr figyelmét erre az apróságra, Lakatos csak annyit felelt, hogy “csak gyerekek, nem érdekes.””  

hát akkor neked is a kurva anyád

De hát ez egy híres magyar futballanekdota remake-je! Valamikor az ötvenes években volt, hogy Puskás Öcsiék valami edzésről vagy meccsről vagy hatan zsúfolódtak be a csapatorvos kis Fiatjába, és egy rendőr hitetlenkedve nézte, ahogy egymás után kászálódnak ki a kocsiból. Utolsónak Puskás Öcsi szállt ki, és odaszólt a rendőrnek, hogy “Mindjárt jönnek a többiek is, biztos úr, csak kicsit elzsibbadtak a nagy zsúfoltságban”. Ilyen volt a mi Öcsi bácsink!!

free countersSubway Theme created by David Kang